Amigo, a mértékletes

Asszem elmondhatom magamról, hogy tegnap g*cijó voltam! Szabadnapom volt, délután nőügy, este punk koncert. MIvel a nőügy tisztázása nem a kellemesebb fajtából volt való, ezért amikor onnan sétáltam át a koncertre egyedül, akkor azért elfért volna az a laza cigi, hogy higgadtan gondoljam át a dolgokat. Ehelyett úgy voltam vele, hogy inkább inni fogok, az úgyis jobban passzol a punkhoz. Bár ahhoz sem volt sok kedvem, főleg a másnap miatt – nem bírom én már a piát. 

Aztán megérkeztem a helyre, unikum-sör kombó és kezdődött is a koncert. Ahhoz képest, hogy majdnem hazamentem inkább és el sem tudtam képzelni, hogy én megmozduljak bármelyik irányba is, pár perc múlva már csapattuk a pogót. És ez volt a legjobb amit tegnap este csinálhattam, a feszültség levezétésének a legjobb módja kipogózni magadból azt.

A pogó amennyire parasztnak néz ki kívülről, annyira bölcs és mélyen baráti táncforma belülről nézve: teljes erődből ütsz-rúgsz-löksz és közben folyamatosan befelé tülekszel, hogy te is kapd a legtöbbet. És még hálásak is vagytok a másiknak, amiért az kékre-zöldre üt. Ha pedig valaki a földre kerül, egy emberként nyúltok érte, nehogy a kelleténél komolyabb baja essen. 

Évente egyszer-kétszer keveredek punk koncertre, ez most a legjobb időzítés volt.

Koncert után, lájtosan részegen jöttünk haza. Amíg még dumáltunk, lakótársaim hajlítottak egyet, le kellett jönniük erről-arról. Én tekertem meg nekik, mert már annyira készen voltak, hogy nem nagyon mentek a finom mozdulatok. Kínáltak engem is, meg is fordult a fejemben, hogy velük tartok, de aztán rájöttem, hogy félrészegen, lefekvés előtt végképp semmi teteje nincs a dolognak, úgyhogy visszautasítottam. El is kerekedett a szemük, ugyanis mindig is én voltam hármunk közül a rasztabandita. Régi barátok, úgyhogy elmeséltem nekik, mire vállalkoztam, mondták is, hogy maxiriszpekt. Tudtam hogy rájuk számíthatok.

Mára egy gandzsát engedtem meg magamnak. Dolgozom, úgyhogy meglátom élek-e a lehetőséggel, mindenesetre arra kondicionálom magam, hogy nem szívok be. A szívótársam is dolgozni fog, biztos bekínál, majd akkor újra átgondolom. Hétvégén viszont kirándulni megyünk sokan, szerintem ott engedékenyebb leszek magammal. Természetben úgyis jobban esik minden, ezt azért hülye leszek kihagyni. Hétvégére úgyis 2 spangli/nap a limit.

Jaaa, és ugye írtam a top5 veszélyhelyzetet, ami múltkor még így nézett ki:

- Amikor végzek a munkahelyemen
- Amikor nem tudok aludni
- Amikor egyedül vagyok
- Amikor bulizni megyek
- Amikor átjön valaki hozzám

Na most ezt kiegészítem a legfontosabb parafaktorral, a fél cigi meghagyásával. Az ilyet mindig ki kell majd dobni, mert egy kacsingató fél cigi a nap bármely szakában ott leselkedhet, és nagyon könnyen mondatja azt velem, hogy elszívom csak az izé kedvéért, mi baj lehet belőle... Szóval fél cigi OFF, megy egyből a kukába.

...addig nincs baj semmiféle szerhasználattal, amíg az tágítja az spektrumunkat, segít más szemszögből is látni a minket a körülvevő világot, gyarapodhatunk tőle, hozzáad valami pluszt az életünkhöz. A baj akkor kezdődik, ha a szer hiánya vesz el az életünkből, és csak amiatt fogyasztjuk, hogy ezt az űrt kitöltsük, általa érezzük teljesnek magunkat. 

Mert akkor már a kábszer a góré, akkor már nem mi használjuk őt, ő használ minket.

Ide kapcsolódik a drogriporter múltkori posztja: 

Tegnap úgy indultam neki a napnak, hogy mivel minden körülmény adott hozzá, könnyebb lesz teljesíteni az előirányzott zéró spanglit. Elvégre lájtos szerda, a szívópajtás kollégám is lelép korábban mint én, pikkpakk bezárunk és már húzom is otthon a lóbőrt.

Ehhez képest totál káosz, félhülyék és részegek mindenütt, a személyzet háromnegyede szintén talajrészeg, sokkal hosszabb zárás, mint vártam. Alapesetben ilyenkor azt mondom "jól van, nem sietünk", tekerek egy könnyűt, és szép ráérősen, nem törődve a körülményekkel és az idő múlásával nekiállok tenni-venni. Tegnap is ez motoszkált már este 8 körül a fejemben. De szerencsére kampányszerűen elég szigorú tudok magamhoz lenni, és mivel tegnapra totális absztinenciát fogadtam, ezért volt mihez tartanom magam. Pedig szívópajtás kollega sem ment haza, hátul az irodában tekerte a cigit, és szólt, hogy nézzek vissza 5 perc múlva. Én pedig büszkén mondhattam neki, hogy "köszi, nem, tiszta vagyok - már legalább 20 órája!" :) Szerencsére ő sem az a tukmálós fajta, úgyhogy ezután békén is hagyott. 

Szesztől és THC-tól mentesen, de rajta maradva a munka pörgésén értem haza. Azonnal ágynak dőltem alvás céljából, lájtos zene, hótsötét. De nem nagyon ment az elalvás, forgolódtam szerintem 1 órát, aztán ha éppen nem hülyeségeket álmodtam, akkor felriadtam álmomból. Szóval ennyire mozgalmas alvás után várat még magára a másnapi szellemi frissesség, remélem ez hamar helyre áll. A tegnapi absztinencia fogadalmamnak két haszna volt: egyik, hogy alkohol és spangli nélkül kevesebb koffeint is fogyasztottam, mert előre tudtam, hogy nehéz lesz az elalvás. A másik pedig a mai jó érzés, hogy hosszú hónapok után magam mögött tudhatok egy estét, amikor ÖNSZÁNTAMBÓL nem szívtam be lefekvés előtt.

A mai nap előirányzata is 0 spangli, viszont ordenáré buliba megyek este, itt jön a dilemma: mitől jobb kevesebbet szívni, ha emiatt többet iszik az ember? Sokkal fontosabb volna a globális szerhasználatot csökkenteni, mert az a gyanúm, hogy ma este cseberből vederbe fogok esni.

Egyelőre még kicsit szkeptikus vagyok az egész leszokóprojekttel kapcsolatban, az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer csak fogom magam és hagyom a picsába az egészet. Szeretem magam beszívva is, teljesen kompatibilis vagyok a világgal úgy is, a kontrollvesztett állapot az, amit nem szeretek. Annyi haszna viszont már most van ennek a programnak, hogy sokkal többet foglalkozom ezzel a kérdéssel, és a gondolataim keretet kapnak tesztek és kérdőívek által, sokkal erősebb így az önkontroll.

Hosszú mulatozással eltöltött napok sora után kezdtem el tegnap a programot, ami derült égből villámcsapásként ért. Már terveztem egy ideje, hogy gatyába kell rázni ezeket a dolgokat, de elkezdeni nem akaródzott. 

Tegnap este és ma reggel strukturáltam a fogyasztási szokásaimat, felmértem, hogy mi a helyzet. Fontos, hogy már azzal, hogy átláthatóvá teszem magam számára ezeket a szokásokat, kezelhetőbbé teszem a vele kapcsolatos érzéseimet, késztetéseimet.

Ma reggel kitöltöttem a táblázatot: 

Szóval filmnézéshez csak befigyelt a joint, az előirányzott 0 helyett... 

És lássuk a top5 parákat:

- Amikor végzek a munkahelyemen
- Amikor nem tudok aludni
- Amikor egyedül vagyok
- Amikor bulizni megyek
- Amikor átjön valaki hozzám

Ezek szerint inkább élethelyzetekhez, hangulatokhoz köthető veszélyek "leselkednek" rám, nem pedig konkrét érzésekhez kapcsólódóak. Mindig így kötődtem a szerekhez, mikor 5 év után abbahagytam a dohányzást, azután is leginkább a hangulatos pillanatok hiányoztak, nem pedig a nikotin maga.

A mai nap célkitűzése 0 cigi. Ez ma könnyebb lesz, dolgozom egészen éjjelig, olyanokkal, akik nem szívnak füvet (legalábbis én nem szívok velük). Fontos, hogy a kávék számát is vissza kell fogni a spanglikéval együtt, hogy ne azért szívjak be este, mert szétküldtem magam koffeinnel napközben. Munka után pedig egyenesen haza és alvás. Tudom, hogy holnap úgy sokkal jobb lesz felkelni.

25 évesen 7 éves spanglis karrierrel a hátam mögött viszonylag problémamentes használónak mondhatom magam. Sikerült tartanom azt, hogy csak este szívok füvet, ha kezdtem tőle besokallni, könnyedén tartottam 1-2 hónapos szüneteket és a párkapcsolataimnak sem volt szerves része a spangli. Bár ki se zártuk soha a közös életünkből. Mivel éjszaka dolgozom és hosszú órák pörgése után nehéz az elalvás, ezért a lefekvés előtt elszívott cigi az alap, a garancia arra, hogy nyugodtan fogok aludni. Szóval azt hiszem, egy átlagos fővárosi fiatalnak mondhattam magam, aki vígan el van a heti 1 gramm füvéből - egészen mostanig.

Körülbelül 2-3 hónapja kezdett el rám ülni a fű. Az esti jutalomcigiből délutáni jutalomcigi lett, egyre gyakrabban és egyre kövérebb spanglik tekerednek. Korábban csak nagyon ritkán szívtam be már a délutáni haverkodós, szocializálódós karikára menet, manapság viszont állandó aláfestés lett egy lájtos cigi. A dolgomat így is tudom csinálni, ha fontos teendőm van, vagy dolgozom, akkor sosem szívok be (bár mostanában a munka végén végzendő egyszerű, motorikus résznél megesik, hogy eldurran egy cigi), egyébként pedig sokkal kedélyesebben el tudok beszélgetni bárkivel, ha kicsit be vagyok szívva. Csak nagyon érzem a fűmásnaposság miatti állandó agyzsibbadást, tompaságot, azt, hogy órák kellenek, mire tényleg friss, értelmes gondolatok képesek előjönni a fejemből. Mindehhez pedig egy állandó enyhe rezignáltság és depresszió társul, egészen addig, amíg nem hajlíthatok egy cigit.

Nem akarom túl hosszúra nyújtani a nyitó posztot, de annyit még leszögezek: nem szándékom teljesen felhagyni a fűszívással, bár ha mégis így alakul a négy hetes program alatt, az se baj. Már azzal is megelégednék, ha a hét napjaiból legalább hármat tisztán tölthetnék el, frissen ébredve.

Vissza kell szerezni az irányítást.